Lángokban álló vidék
2011.01.21. 07:00
/Bevezető novella Darinka karakteréhez
Három hónapja már, hogy apád látta azokat a furcsa jeleket a hegyek között, az ég alján. Azt mondta, nem jó jelek. Pár nappal később a molnár kisgyermeke ágynak esett valami csúnya betegségtől. Mindenki próbálkozott a gyógyításával – apád, a keresztyén papok, a kolostor remete szerzetesei, még te magad is. Hamar rájöttetek, hogy nincs remény. Apád a kereszteseket hibáztatta, hogy hitetlen beszédük felbőszítette a vizek szellemeit és azok gyötrik a szerencsétlent. A papok is dühösek és csalódottak voltak és a szerzetesek bölcs vezetője hiába próbálta lecsitítani a kedélyeket, azok mindenáron máglyára akarták dobatni az öreget. Végül a milícia fogta le és elvitték szegény apádat Kaunas városába. Közben a gyermekkel végeztek a szellemek, hiába sírtak nővérei meg az anyja tehetetlenül.
Aztán a betegség továbbterjedt, s a faluban tucatnyian vesztek el miatta. Bánat ülte meg az emberek szívét, s mindenki buzgón imádkozott isteneihez. De azok bizony nem voltak jó kedvükben – alig egy hét múlva erdőtűz perzselte fel a dombokat és hegyeket. Több ház leégett, erdei lakok, menedékek, szentélyek az erdők vigyázóinak szentelve. Később kiderült, hogy a keresztesek lovagjai – akikről Geminidas, szívbéli jóbarátod azt mondja, a Kard Testvériségének nevezik magukat – összecsaptak egy seregnyi rabló kunnal fél napnyira a falutól, s tüzes vesszőik, lángoló fáklyáik fellobbantották az erdőt. Két napba telt, mire sikerült eloltani. Eközben félszázan vesztek oda – az évszázados, évezredes törzsek aláhulltukban vették el az életeket, s ez nem is csoda, az erdő szellemei mérgüket ártatlanokon töltötték ki. Nekik egyformák, nagyon egyformák az emberek. Aztán, azt beszélik az öregek s bölcsek, hogy egy vén litván kélt föl az ágyából, mit már évek óta nem volt képes magától elhagyni, s elment a szellemekhez. Egész éjjel táncolt, verte a dobot, vitázott az eső szellemeivel – hajnalra eleredt aztán, óriási vihar kélt, s az eső elverte a tüzet. Az öreget holtan találták meg a ligetben, ahonnan énekének hangjai szálltak.
Aztán pedig a lovagok támadtak a falvakra, mert állítólag eretnekeket kerestek. Persze szerintük mindenhol ott rejtőznek, s az emberek bújtatják őket. Hatalmas mészárlás volt, négy falut porig égettek a dühös harcosok, a menekülőket meg gyorsan elfogták, s karóba húzták az asszonyokat és a gyerekeket is. Azóta sem hagynak nyugtot az itt élőknek, nem törődnek azzal, hogy háborút kockáztatnak. Az egyik litván nemes, Zygimantas rögtön seregei élére állt – de nem hogy a lovagokat kergette volna vissza váraikba, inkább a szerinte a keresztényeket pártfogoló, s bíztató falvakat prédálta fel.
A vidéket az elmúlt hetekben istenek haragja sújtotta. A falu hírét vette, hogy Zygimantas erre közeledik. Akinek volt féltenivalója, sietve állt neki a legszükségesebbeket feldobálni a szekerekre, a kondások összeterelték a disznókat, s a lakók, néhány rezignált öregembert kivéve elindultak – hogy hová? Nem tudták maguk sem, csak el innen, el Zygimantas rabló lovasaitól.
/Megjegyzés: a vidéket prédáló lovagok vezetőjeként hol Zygamantas nagyúr, hol Daumantas, a Fekete Kutya szerepelnek. Ez azért van így, mert valójában mindkét litván nemes a környéken tartózkodott seregeivel, s soha nem lehetett tudni, éppen melyikőjük fog lecsapni. Ezzel a karakterek sem lehettek tisztában./
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.