Jó hatvan esztendeje volt már, hogy az Úr engemet a Földre bocsátott s levegőt adott a számba, s erőt az izmaimba s csontjaimba. Német földre érkeztem, s a keresztségben a Dieter nevet kaptam a szüleimtől, kik földmívesek voltak. Tudjátok meg, hatalmas az Isten, mert egyszülött Fiát adta értünk a bűnök bocsánatáért! Ő emelt fel övéi közé nagy irgalommal. Tíz évesen nem kellett többé dolgoznom, olvashattam, megtanulhattam az Igét és a betűvetést deákul, forgathattam a hatalmas kódexeket és belepillanthattam az Ő igazságába.

Elmondhatatlanul hálás vagyok tehát, hogy szolgálhatok, s életem minden percében azon igyekszem, hogy ezt bebizonyítsam. Fecsérelhetném a szót e lapokon, hogy mifélék történtek velem éveim folyamán, de mégsem leszek szószátyár. Fontosabb rendelésnek kívánok eleget tenni. Elég lesz az röviden, hogy jártam a messzi Kelet vidékein, a Szent Földön és jártam Rómában is, meg Itália vidékein ifjabb koromban, s gyűjtöttem némi gyakorlati tapasztalatot. Azóta ráébredtem, hogy e nélkül is híven tehettem volna a dolgomat, hiszen az ősi lapokon minden ott van, amire szüksége lehet az embernek - oly dolgok is, melyre még csak gondolnunk sem szabadna! Persze akkoriban forrófejűbb voltam, érdekelt az utazás s más efféle haszontalanságok, így az utak megismertek sokfelé. Az évek alatt aztán csitult a hév, s beláttam sok tévedésemet. Ezeket a tapasztalatokat azért igyekszem belefűzni a mondandómba - no nem azért, mert pontosabbak, netán jobbak, mint amire másutt lelnénk, ellenben bizonyosan szórakoztatóbbak. 

Jelenlegi megbízásomat a Német Lovagrend ruházta rám, részint jutalmul az eddigi fáradozásaimért nagymesterük, a kegyelmes Hermann von Salza könyvtára részére. A rend teljes neve Ordo domus Sanctae Marie Theutonicorum Ierosolimitanorum deák nyelven, ami annyit tesz Szűz Mária Jeruzsálemi Német Rendje, röviden, s ahogy később is említeni kívánom, Ordo Teutonicus. A közeli jövőben olvasható lesz majd róluk egy írás, ha a Názáreti Jézus Krisztus is úgy kívánja, s megérem a percet.

Sorra érkeztek hozzánk bizonyos feljegyzések és beszámolók, előbb Máriavárba, majd ide Brugge-be, az íróasztalomra. Ezek hol különös férfiakról s asszonyokról szóltak, kik rendkívüli tetteket hajtottak végre, (pironkodva írom, nem mindegyikőjük ismerte az Urat s még kevésbé az Igét), hol megmagyarázhatatlan eseményekről, miknek a következményei bizonyultak számottevőnek. 

Első ízben messzi, barbár földekről szólnak majd soraim, hol a téli hidegben majd megveszi az embert a fagy, s a háború még ekkor sem csitul jottányit sem. Istentelen hadurak vezérlik az Úr lovagjai, a Livóniai Kardtestvérek harcosai ellen hordáikat, s nem átallanak elleneszegülni az Anyaszentegyház békítő szavának sem. A háború évtizedek óta dúl, s ha pár hónapig csillapodnak is a fegyverek, mint dudva, ismét felüti fejét a békétlenség és lángba borulnak az erdők, mezők, falvak és városok. 

Másodízben az Úr hű szolgáját, a nemes vérű, de jámbor lelkű Magnus testvérről tudósítok. Nemes család sarja ő, de ezen felül áll nemeslelkűsége, mely minden fegyvernél ékesebben tünteti ki őt. Ő akként cselekszik, ahogyan az Írás is tanítja:

"Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével; Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:" 

Harmadízben egy anyátlanul felnevelkedett leányzó következik, egy dacos természetű asszony, ki az Úr nevét sohasem vette a szájára. Se hiába, se okkal, hiszen megátalkodott pogány, noha nem hitetlen ő. Jó ideig mégis Magnus atya mellett lovagolt, s közös ügyért folyatták vérüket. A neve Darinka, s Perkunas papjának nevezi magát. Darinka leghűbb barátai mindig is az erdő vadjai voltak, egy hatalmas farkas s egy ló, kikkel szót értett, s több másikkal is, s más varázserőt is birtokolt. Azért is figyelmeztet mindenkit a Könyv:

"Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint. Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halott-idéző; Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened előled."

Negyedízben hallgassátok szavam egy frank nemesről, Francois de la Ville-ről, ki baccalaureatus fokozatát a Sorbonne-on szerzette, s kinél bölcsebb orvost, nagyobb eszű tudóst ritkán hallottam. Nem érdekelte őt a háború, elveszett mesterét, a jó Constantine-t ment ő erre a baljós vidékre felkutatni, s keveset tehetett arról, hogy miféle történésekbe csöppent azután. Esendő ő, mint minden ember, sokszor esik bűnbe, s mégis, némely tulajdonságai Salamonhoz tevék hasonlóvá:

"A bölcsességet és a tudományt megadtam néked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, a melyhez hasonló nem volt (...)"

Végezetül imádkozzunk testvéreim, ahogyan azt Krisztus urunk tanította a hegyi beszédben! Pater noster, qui es in caelis, Sanctificetur nomen tuum, Adveniat regnum tuum, Fiat voluntas tua, sicut caelo et in terra....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.