Testvéreim az Úrban, tegyük fel magunknak a kérdést és gondolkodjunk el alaposan: miért megy egy jóérzésű frank nemesi sarj, az univerzitást és a gazdag megélhetést otthagyva neki a háborgó tengereknek? Miért hajózik keletnek, hol semmit sem remélhet, semminemű földi javakat, amikre egy gyarló halandó szíve vágyik… Mi más vonta hát messzi földre Francois-t, magányra vágyott ott vagy épp zarándoklatra indult titkos bűnökért? Talán a zavarodott és kiúttalan pogányokról hallott Párisban szóbeszédeket és az Igét hirdetni ment közéjük? A keresztényi szeretet nemesítette meg szívét vajon, s példáját az Irgalmas Krisztustól és térítő apostolaitól vette?

Szomorú válaszom van a számotokra drága Véreim az Úrban.

A la Ville-ek családja évszázadok óta Gironde megyét mondhatja otthonának, elsősorban az angol királyi birtoknak számító Bordeaux közelében fekszenek földjeik. A család jó kapcsolatokat ápol mind Albion uralkodójával és nemeseivel, mind a frank szomszédokkal. Hagyományos szövetségeseik közé számítanak a veretes névvel bíró bretagne-i Chănoirok, akikkel a jó viszony immár tizenöt generáción ível át. Ezt időről időre megfelelően biztosított házasságokkal is megerősíti a la Ville-ek családfője és a Chănoirokat irányító matróna – jelen állás szerint Karlmann la Ville lovag, Francois apja, valamint a vénséges Breszt-i Gertrud úrnő, aki már három évtizede irányítja a családok szövetségét. A két család tagjainak látogatásai nem ritkák egymás birtokain, különösen az utóbbi időben tanúsítottak nagy érdeklődést a Chănoirok gironde-i rokonaik irányába, de nem tudni, mi okból.

Karlmann La Ville lovagot felesége öt fiú- s több lánygyermekkel ajándékozta meg, mielőtt végleg távozott az élők sorából. E fiúk mind tehetséges, egészséges, erős, ugyanakkor ravasz és alattomos természetű népséggé cseperedtek az idők során. Francois-nak hívták a legfiatalabb fiút, kit családja papnak szánt csecsemőkora óta. Csenevész testalkata könnyű támadási felületet jelentett őt kínzó bátyjainak, különösen a legfiatalabb Philip nevűnek. Változatos módokon tett keresztbe ez a galád ifjonc öccsének – békanyállal fűszerezte étkét, kígyót tett párnája alá, eláztatta a prépostnak szánt leckéit, forgácsot kevert tintájába. Talán anyja szeretetét, talán éles eszét irigyelte olyannyira. Végülis mindkét esetben igaza volt, Francois méltóbb volt nála minden téren. Anyja halála után már nem maradt senki, aki megvédje a gonoszságtól – idősödő apjánál nem számíthatott menedékre. Pokoli keserűség fűszerezte Francois életét, s sok időbe tellett, mire bosszút tudott állni. Bátyja egyik gonosztettekor nagy hangon, haragosan átkozta meg testvérét, majd fogta magát és néhány mérgező gombával egyszerűen megmérgezte étkét. Maga sem gondolta volna akkor, hogy különös átka megfogan – a családban ugyanis nagyon is komolyan vették azt, s azóta apjától az utolsó szolgáig mindenki félelemmel vegyes tisztelettel övezi személyét, nem is beszélve szerencsétlen Philip lovagról, aki napokig képtelen volt megemészteni bárminemű táplálékot és a pokoli szenvedés kis híján véget vetett életének.

Tizenévesként már eljesen nyilvánvaló volt a számára, hogy nem kíván pap lenni – anyja halálát sem tudta feldolgozni, csalódott az égi hatalmakban, újdosült hírnevét pedig a családban kívánta tartani. A tudományok, az írott szó azonban lenyűgözte, néhány év alatt hatalmas olvasottságra tett szert, s egy pár másik nyelvet is elsajátított pusztán önnön szorgalmának köszönhetően. Éppen ezért elérte, hogy a párisi studium generale-re küldje apja némi költőpénz társaságában, míg ő maradék ingóságait és örökségét nagylelkűen a családra hagyományozta.

Huszonhárom éves korára már javában tanulmányai sűrűjében találjuk, frissen szerzett bacchalaureatus fokozattal bír. Tanársegédként saját kollokviumokat vezethet, több tucatnyi magántanítvánnyal foglalkozik, főképpen vagyonos frank és germán főrendek sarjaival. Rendkívül népszerű személyiség az egyetemen, igazi eszményi diák, afféle apollói figura, a professzorok kedvence, a diáktársai pedig részint imádják, részint hozzá fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal. Fiatalkorában összeszedett tapasztalatait sikerrel kamatoztatta a Sorbonne-on is: valóságos vajákosként tekintenek rá, aki mindig tud valamiféle csodaszert bajaikra, ha pedig kencéi mégis cserbenhagynák, hát rábízza magát tündöklő elméjére, a varázsos intenciókra.

Érdeklődő típus, főképp az egzakt tudományok és az orvoslás rejtelmei állnak tanulmányai középpontjában, de nem veti meg a retorikát, a zenét, az irodalmat vagy éppen a történetírást sem. Ugyan nem egy kimondott Adonisz, ennek ellenére karizmatikus megjelenésű, s eképpen az asszonyok és leányok gyakorta szerencséltetik meg kegyükkel. A bujálkodás s az ital a gyengepontja – gyakorta merül el az egyetemisták között oly jellemző világias örömök hajszolásában. Hajnalig tartó tivornyák, súlyos aranytallérok, könnyűvérű nők és sebes párbajok fémjelezik éjszakáit, a józanodás óráit pedig tanulásba fojtja. Nem ritkán keveredik összetűzésbe a törvénnyel sem, de eleddig felhalmozott pénze, népszerűsége és egyetemista státusza megóvta a súlyosabb retorzióktól. Nézetei ugyanakkor rendkívül eretnekek a felvilágosulatlan középkori érában, hajlamos zseniális, ugyanakkor felforgató gondolatokra. Megtanulta azonban, mikor kell tartania a száját és hogy a titkokat a leghívebben az írott lapok őrzik meg. Istenben, ördögökben, szellemekben és más effélékben nem bízik és nem hisz, inkább a saját lábán szeret állni.

Az egyetem késői évei során találkozott élete egyik meghatározó figurájával. Valerius az oxfordi egyetem tudós professzora, aki nagyritkán átkel a csatornán, hogy a Sorbonne katedráján állva megtartson egy-egy előadást. Francois idejében fordult elő egy ízben az, hogy ez a mogorva, kiismerhetetlen és a diákok között kellőképpen népszerűtlen figura egy teljes félévet hajlandó volt elvállalni a párisi univerzitáson. A frank ifjú egymaga fizette ki a professzor honoráriumát, s megérzése ezúttal is helyesnek bizonyult. Sikerült megkedveltetnie magát Valeriussal, s maga sem tudta miért, az a bizalmába fogadta. A katedráról ugyan élettant szónokolt a kevés számú érdeklődő hallgatóságnak, szobájának négy fala között azonban obskúrus tudás alapjairól lebbentette fel a fátylat a férfi: megismertette a tehetséges és tudásszomjas Francissel (ő így hívja, angol szavú lévén) a hermetikus mágia bűvös titkait, a ráolvasások és felruházások, a magioperceptio és a feketepor rejtélyeivel. Ugyan ekkoriban még nem volt képes saját erejéből megmozgatni a mindenséget összetartó éteri szálakat, a megfelelő igék birtokában azonban fel tudja használni Valerius mestere bűvös tárgyait. Keleti utazásain állandó társa Gérard (Gerald), az animált kvintesszenciából egy fehér bagoly képére formált különleges famulus.

Mikor hőn szeretett párisi professzora, a mindig barátságos, öreg Constantin mester eltűnéséről értesült, rögvest hozzáfogott felkutatásához Valerius segítségével.

Látjátok Feleim, mindaz, amiről óvva intettelek Benneteket, valóságos. Tudjátok, hogy a földön mindennek oka, értelme vagyon, de az Ő útjai kifürkészhetetlenek. Ördöggel cimborálni azonban minden körülmények között átkos dolog, lelki üdvét kockáztatja a balga ember, ha erre az útra lép…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.