Íme hát, szólok nektek Berengar von Kaunas lovagról, hogy ne maradjak adósa sem Istennek, sem embernek, s ti se böngésszétek tovább tudatlanul a lapokat. 

Messze vidéken, litván földön született Berengár néven a kaunasi főúri családba. Ereiben a germán ősök mellett litván, lengyel és viking nemesek vére csörgedezik, hiszen a von Kaunasok számosan valának s krónikájuk híven megőrizte elődeik nevét és származását.

Második gyermekeként a család akaratának megfelelően Isten szolgálatára adták a gyermeket. Bölcs mesterek ügyeltek a megfelelő szellemi képzésére, széles körű tudományos ismeretekre tett szert, elsősorban a tiszteletreméltó Albertus atya közreműködésével. Jó rálátást nyert az emberi gyarlóság mélységeire és forrásaira.

A szerzetesek és papok között nemesi nevén nem, inkább Magnus testvérnek szólították a lassan hatalmas termetűre növekvő fiút. Varég felmenői megjelenését örökölte: tejfelszőke hajat, acélkék szemeket, halványfehér bőrt, erőteljes, mégis angyalian metszett vonásokat. Igyekezett kihasználni előnyös alkatát, s rengeteg embert próbáló terhelésnek vetette magát alá: a havas pusztában imádkozott az Úrhoz, hideg vízben mérföldeket úszott, egyetlen pantallóban hatalmas távolságokat futva tett meg. Gyakorta a monostor szolgálatában leveleket vitt Kaunasba és más helyekre, természetesen gyalogszeren. A munkának mindig a legnehezebb végét fogta meg. Karjának erejével vont ki elakadt szekereket a sárból vagy éppen vállán hordta a monostor építéséhez kell hatalmas köveket. Nem csak testét, akaratát is megacélozták a mindennapok, s ennek később számtalanszor köszönhette életét.

Mikor idősebb lett a tudomány mellett elsősorban a lelki sebek orvoslása és a megterhelő fizikai munka jelentette szerzetesi munkájában a megelégedést, s nem sajnálta az időt a monostor alatt elterülő falucska gyermekeinek az okítására sem. Ideje nagy részét a földeken és a kolostorműhelyekben töltötte a hétköznapokon, a parasztokkal közösen végezve a nehéz, sanyarú munkát.  

A litvánok huszonkét éves korában gyújtották fel Kaunast, a várost, ahol az udvarnép és a hű szolgák, egykori barátok java ott pusztult. A családfő a túlélőkkel együtt a közeli kolostorba – Berengár, vagy ahogy szerzetesek hívták, Magnus testvér kolostorába menekült. Itt ütöttek rajtuk pár hét múltán az újraszerveződő pártütő urak, az a három litván nagyúr, akik a pogány hit védelmében mind a papokat, hőn szeretett Albertus mesterét, mind a főurat és a rokonait, nőket és gyerekeket is a kardélre hányták. Berengár csodával határos módon elmenekült a porig égetett épületből. Napokig alig evett, ivott, s soha nem derült ki, mi történt vele később a pusztában kóborolva. Ájultan találtak rá a nyugat felé menekülő litván parasztok, jó egy hét múltán.

Magnus testvér maradandóan és visszafordíthatatlanul megőrült. Nem tudta feldolgozni, hogy egyetlen hónap leforgása alatt el kellett veszítenie minden, számára evilágon fontosat és értékeset. Hogyan is lett volna képes erre? Egyedül az Isten maradt aszámára, fanatikus és egyre elmélyülő hite a gondviselésben. Mellé szegődött hát társul a forrongó bosszú vágya és az elnyomhatatlan, pulzáló látomások armadája. Kisebb, nagyobb vízióiban azóta is obskúrus dolgok tűnnek fel. Időről időre jeleket lát, suttogást hall a fülében: a mennyek kapuit látja megnyílni, s angyalok kórusát hallja zengeni. Ellenségei sem rejthetik el előle valójukat, hiszen Magnus testvér „megpillantja bennük a sátáni gonoszságot”, s nem rest leszámolni ezekkel a szörnyetegekkel.

Magnus testvér ezután fegyvert fogott, s a gyengék gyámolítására használta erejét. Hatalmas utat tett meg az északi livón területeken át, s számtalanszor sújtott le nehéz kardja, súlyos bárdja az Úr ellenségeire. Idővel az egykori pap vértre cserélte a csuhát, s az Ordo Teutonicus szolgálatában folytatta a háborút. Ettől fogva tart vele a kiváló kardforgató Wilhelm lovag, a német lovagok egyik laikus testvére (kiket Halbbrüder néven nevezünk a Szent Római Birodalomban). Ő tanította ki Berengárt a vívás mesterségére ésa lovagi erényekről is példát mutatott neki. Nemesi nevét kezdte használni és így, Berengár von Kaunas-ként tett szert egyre nagyobb hírnévre. Vezetőjévé vált annak a – részint hitetlenekből álló - kompániának, mi előbb Riga városát óvta meg a romlástól, majd a lengyel végeken akadályozta meg a vérivó szörnyetegeket ártatlanok vérének kiontásában.

Minden alkalommal első ő a csatasorban, s nem hátrál meg semmilyen túlvilági veszedelem fenyegeti is őt vagy csatlósait.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.