Bölcsebbnek, a világra tág szemekkel tekintőbbnek gondoltam magamat mindig is embertársaimnál, kedves Olvasóim, s eme bűnömnek kellőképpen megfizettem az árát. Mielőtt a fülembe jutottak volna e bájos leányzó különös képességei, tettei, életének históriája, jottányit sem gyanítottam a világ működését. Azt hittem, a szavak a Könyvben maguktól fordítják le önnön értelmüket számomra, de csalatkoznom kellett. Isten reá a tanúm, amilyen nehezemre esett elfogadni eleinte Darinka munkáját, oly nehéz most róla elfogulatlanul szólni. Bocsássátok meg hát, ha tintám néhol megszaladna, s ostobaságokat fecsegne; mire a Kódexet olvasni méltóztatjátok, drága Olvasóim, több ívet is elvesztegettem már oktalanságomban...

Darinkának hosszú évekbe tellett, mire saját korai éveiről, családjának múltjáról, különös, ősi vérvonaláról és végzetéről valamit is megtudott. Eredetének darabkáit, mint szorgos mesterember a San Marco basilica csodás mozaikjainak elemeit, apránként tudta csak összeilleszteni.

Úgy tartja a történet, hogy egy gímszarvas hátán, egy apró borostyánköves lánccal a nyakában érkezett abba a nevenincs litván faluba, hol később gyermekéveit töltötte. A falu pogány papja, az öreg Szórád vette észre az erdő szélén, ő látta meg, ahogy az állat letette az ötévesforma gyermeket hátáról, s elszökkent a fák közé. A nyakláncot azonnal felismerte, hiszen a Napanya, a pogány litván népek által tisztelt istenség jelét formázta. A leányt azután magához vette, hiszen saját gyermeke sosem volt. Még aznap éjjel álmot látott, meglátogatta őt Dievas isten, s meghagyta neki, hogy óvja s tanítsa a lányt, mert nagy dolgokat visz majd véghez. Az öreg pap Darinkának nevezte el a kislányt, mert a név ajándékot jelent, mit az istenek adtak a népének. Mindezt Szórád mesélte el később a lánynak, s mint kiderült nem egészen így történt minden, s sok mindent el kellett hallgatnia akkor még...

Darinka szépen cseperedett, hamar látszott, hogy a mosolygós szőke kislányból előbb-utóbb gyönyörű nő válik majd, aki bizonyára örök életére boldoggá tesz majd egy rátermett ifjút valamelyik faluban. Nem csak elbűvölő, de találékony és okos is volt, mindent elsajátított az istenekről, a természet ezernyi neves és névtelen szelleméről, az erdőről és népéről, amit csak nevelője révén kitanulhatott. Idejének jó részét, sokszor egész heteket is a szabad ég alatt, a környék ősvadonjában töltötte, anélkül, hogy valós veszélyben lett volna. Különleges, bensőséges viszonyban volt a természettel. Az állatokkal ösztönösen, a saját nyelvükön értett szót, s még a legvérmesebb ragadózok sem támadták meg.

Így történhetett meg az a furcsa eset, hogy életreszóló barátságot kötött egy némafarkassal. Az állatot legyengülve, több sebből vérezve találta meg odakint, a fák között. Nem sok reménye lehetett egyedül a túlélésre - talán párharcot vesztett a falkavezérrel szemben, talán egy medvével akaszkodott össze. Darinka ápolásába vette, s főzeteivel, kenőcseivel hamar talpra állította a farkast, kit Sidabrasnak, csöndes vadásznak nevezett el. Sidabras azóta is időről időre megjelenik, ha kell segíti jótevőjét, elkíséri és megvédelmezi, ha szükség adódik. A leány másik sajátjának tekintett állat a lova, Erzilas, akit a falu vezetőjétől ajándékul kapott megtalálásának tizedik évében, mivel segítette feleségét a szülése alatt. A szűkszavú, lassú gondolkodású állatról kiderült, hogy nagyon barátságos és jó a tűrőképessége. Sidabrast megtanította rá a lány, hogy nem kell bántania Erzilast, így egy erdei vadászat alkalmával mindhárman részt tudnak venni alkalomadtán - Darinka ugyanis kiváló vadász. Ugyan szem előtt tartja, hogy ne a fiatal állatokat ejtse el, a természet rendjét tiszteletben tartva és segítve, de bármikor megfeszíti íját, ha szüksége van a vad valamely részére.

A kereszténységről csak szórványos, hallomásból szerzett fogalmai voltak, s igazából nem értette, miért is kellene bármit tudnia erről. (Szórád sem volt ebben különösebben segítségére, hiszen az öreg pap nem szívesen ejtett szót a kereszt lovagjairól, talán érthető okokból; ezek a páncélos lovasok mérhetetlen pusztítást vittek végbe azokban az években, s ő ezt nem tudta megbocsátani nekik.) Részben ugyan érdeklődve figyelte ezeket a furcsa ruhájú, idegen szerzeteseket és papokat, de gyanakvása egy pillanatig sem szűnt meg.

A nevezetes ezerkétszázhuszonötödik esztendőben mégsem a keresztények miatt került bajba faluja, s ő maga. Egy litván nagyúr hordái özönlötték el a vidéket, s keletről kunok törtek rájuk. Nagy bajba került a település, hiszen fő védelmezőjük, a bölcs Szórád segítségére sem számíthattak - a Kardtestvérek és a keresztények papja eretnekség vádjával támadták meg, s nem tehettek semmit érte, mikor a lovagok északra hurcolták. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.