Van egy istennő, aki szembeszállt apja parancsával.

Van egy istennő, akit egy gyöngybe börtönöztek.

Van egy világ, melyen egykor minden megtörténhetett.

Van egy világ, amely lassan elpusztul.

Van egy ősi varázslat, mi kiszabadíthatja az Esszencia Istennőjét.

Van egy ősi varázslat, ami megmentheti a világot.

Van egy gyűrű, melynek igaz valóját elrejti a gyémántok ragyogása.

Van egy gyűrű, ami évezredek óta keresi az igaz szerelmet.

 

Üdvözlök mindenkit!

Ezen történet, az ezerháromszázötvenes évek elején kezdődik. A Litván Nagyfejedelemség vidékén járunk most is, több mint száz esztendővel Zygimantas és a Kardlovagok dúlása után. Olyan történet ez melyről nem szólnak krónikák, olyan mely rég feledésbe merült. Kísérőnk most nem Albus mester és nem is Inge nővér szelleme. Egy gyűrű meséli el nekünk mindezt, de nem egyszerű ékszer ez. A foglalat belsejében, gyémántokkal körülvéve a gyöngy börtönében egy istennő lakozik. Hallgassuk hát figyelemmel, mert a hangja csak ritkán jut el hozzánk.

A harmadik gyémánt annak a kornak a hanyatlásán talált lakóra, mikor az emberek még életben tartották, tisztelték őseik hitét, de az új Isten lovagjai egyre agresszívebben térítették eltévelyedett embertársaikat. Ezt új vallást kereszténységnek hívták, s a hívei úgy tartották, hogy csak egy isten létezik. Ki ezt másképpen gondolja, az a pokol, a gonosz szolgája és el kell pusztítani. Akkoriban egy Darinka nevű papnő tulajdonát képeztem. Ő azon kevesek közé tartozott, aki tudta, hatalmas erő lakozik az ékszerben. Bár a titkomat teljesen neki sikerült megfejtenie. Nem ő az, aki bennem lakik, de a segítsége nélkül nem élhettem volna át Alseika és Jogaila történetét. Hogy miként kerültem hozzá, nem érdekes. Az igazat megvallva, nem is emlékszem rá, nem figyeltem akkor a világra. Nem volt okom figyelni rá. Ilyenkor mindig a szerelmeseket néztem, beszélgettem velük.  Darinka különleges asszony volt, egy kicsit reménykedtem benne, hogy megtalálja az igaz szerelmét. Viszont ez nem következett be. Hosszú ideig voltam vele, hosszabb ideig, mint egy ember élete. Ősi erős vér folyt az ereiben, Öröktűz egyik leszármazottja volt. Láttam őt szeretni, s gyűlölni a férfiakat. Láttam szenvedélyes csókok s kínzó könnyzápor között. Sok mindent megélt, kora egyik bölcsévé vált, de a lelke másik felét sosem találta meg. A tavaszi nap-éj egyenlőség estéjén egy álmot látott, vár jelent meg előtte, Palanga hatalmas erődje.  A kőfalak ridegségét egy fiatalasszony öröme tette otthonossá, egy leányé, aki hamarosan anya lesz.  Aztán egy újabb kép jelent meg, egy kislány, aki az erdő szellemekkel beszélt. A papnő tudta, annak a várnak az ura nem tiszteli az ősök hitét. Annak ellenére, hogy a nagyanyjának a nagyanyja az ő lánya volt. Sok gyermeknek adott életet, de legtöbbjüket nem ő nevelte fel. Nem lehetett velük. A világot járta a mesterével, akivel együtt gonosz szellemekkel küzdöttek. Őt magát is sokszor környékezték meg a halál szellemei, a gyermekeit nem akarta kitenni ennek.

Évát keresztény nemesek nevelték fel, akik a lány apjának a lekötelezettjei voltak. Saját gyermekükként tekintettek rá, sose mondták meg neki, hogy nem az ő vérük. Darinka néha ellátogatott hozzájuk, de mivel a lány nem örökölte ősei képességét, így őrá nem volt szükség. Mikor Éva felnőtt, hozzáment egy keresztény lovaghoz. A papnő figyelt a leszármazottaira, látta, miféle végzetes útra lépnek, meggyalázzák a természetet. De a dédunokája nem hallotta meg óvó szavait, oly messzire került a régi ösvénytől, hogy máglyán akarta megégetni a „pogány boszorkányt”. Ezért Darinka úgy döntött – miután a szellemeket kiengesztelte - elhagyja a vidéket, s egy darabig nem jön vissza.  Egy évtized elteltével az istenek útmutatását követve ismét meglátogatta gyermekeit.  Amint a vár közelébe ért, érezte, hogy baj van. A szellemek nem csupán nehezteltek az ott lakókra, hanem egyenesen őrjöngve tomboltak miattuk. Több mint száz évvel ezelőtt látott ilyet, még fiatal lányként, akkor a természet kiengesztelése a pap élete árán sikerült. Robert lovag eleinte azt remélte, hogy az egy Isten szolgái adományiért cserébe segíthetnek. De miután az évekig tartó vezeklése után is csak rosszabbodott a helyzet, ezért úgy döntött, hogy Percunas papjaihoz fordul. Volt, aki szerint megérdemelték a büntetést, s inkább választotta a máglyát, mint hogy megmentse a nemest és alattvalóit. Volt, aki megpróbált segíteni, de a szellemek dühe elemésztette a lelkét. Egy idő után már a várban senki sem reménykedett abban, hogy a pusztuláson kívül van más lehetőség. Darinkát az útja során felismerte az egyik keresztény pap, s azzal a kéréssel fordult Pallanga ura elé, hogy végeztesse ki a boszorkányt. A lovag ezt szívesen megtette volna, hisz az atya óvva intette az asszonytól. Gonosz, s nagyhatalmú nőszemélynek írta le. De az ősök isteneinek egy sokat látott szolgája úgy gondolta, ő talán megfékezheti a szellemeket. Ezért katonákat küldött a papnő elé, azzal a paranccsal, hogy hozzák a színe elé, de ha szökni próbálna, öljék meg.

 

Szerző: Ahin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teuton.blog.hu/api/trackback/id/tr842804732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.