A meghívás

2011.02.01. 06:00

/Bevezető novella Francois la Ville karakteréhez 

Huszonhárom esztendős vagy, birtokodban a ritka és értékes tudás, a studium generale egyik legkiválóbbja vagy. Háromszor harminchárom fiatalabb növendék hallgatja szemináriumaidat.  Honoráriumod, amit a hálás diákoktól kapsz, fedezi tetemes tandíjadat, s még marad is pár solidus1 a zsebedben. Jól élsz, s jó egészségnek örvendsz. Nincs panaszod a törvényekre – világ, s egyház nem ítélhet rajtad, rád a Sorbonne, az egyetem törvényei vonatkoznak csak. Az istennel nincs sok dolgod – te a matérium és a szellem papja vagy, ostobán zengő kórusaiktól és csillogó, hideg templomaiktól messze tart a fiatalságod aranyideje. Az ivók zaja vár, jó cimborák, ismerős társak, részeg magiszterek, dús keblű örömlányok, fürge ujjú vagabondok és sima képű késelők, mind ott ülnek már, s csak te hiányzol közülük. De még várjanak, egy fertályórácskát talán kibírnak még. Minden bizonnyal érkezeni fogsz, vagy te magad vagy a halálhíred.

Az a tökfilkó Bousant csak nem bírta megállni két éjjellel ezelőtt, hogy leszólja újonnan készíttetett kordován csizmádat a hölgyek társaságában. A hivatalnok bicskanyitogató pimaszsága persze kardért kiáltott, s te nem maradhatsz adósa ebben a becsületbeli ügyben. Hosszú tőrödet két ezüstért éleztetted a város legjobb kovácsánál, az alkalomra persze a haragot jelentő vörös kendővel ékítve. Meg kell adni a módját.

 

A harang elüti az éjfelet, mikor feltűnik Guy de Bousant, az a hetedhét piperkőc. Oldalán drága gyilok, az alkalomhoz illően kék kendővel átkötve, ami a bátorságot szimbolizálja. Kalapjához emeli a párbajtőrét, pengéje jó két hüvelykkel hosszabb a tiédnél, s a markolatkosara is erőteljesebb. Te nem kedveled az ilyen súlyos fegyvereket. Az elegancia, mondogatja mindig Gaston mester, a vívóoktatód, mindenek felett. Tudod, hogy Bousant is készült az alkalomra. Azt nem tudod még mivel, de ki fogod találni. Illendően köszöntöd fegyvereddel, s megkezdődök a küzdelem. Villannak a kardok, látod, hogy milyen mesterien tör ki rád ez a féreg. Elismered, hogy jobb vívó, de ez nem csak erről szól. A buta ember a háborút vassal vívja. Az okos ésszel. Erőteljes szúrás érkezik a szíved felé – parade2! Rövid tőröd elvezeti a pengéjét. Valami kesernyés szag csapja meg az orrodat, s megpillantod fegyverén a mérget. – Naja haje3? – kérdezed, azért valamennyire elismerő hangon. – Ophiophagus hannah4 – veti oda  hetykén – királyokhoz méltó teremtés! Végrehajtasz egy felettébb ügyes riposztot, megsebzed az alkarján, s odakiáltod: Touché! – a te pengéden persze nincs méreg. Ahelyett, hogy a sebesülésével foglalkozna, gyorsan rádsuhint párszor – de Fortuna a kegyébe fogadott, mindannyiszor kivéded a súlyos csapásokat. Érzed, hogy most kell cselekedned, mikor azt hiszi, hogy feléd kerekedett! Bal kezedbe veszed a tőrt, s pár lépésnyit hátraszökkensz. Ellenfeled egy pillanatig habozik csak – ezt használod ki. Inged ujjából felé veted a fekete golyót. Egy pillanatig döbbenten mered rá, majd a kis masina sziszegve ontani kezdi magából a szúrós szagú füstöt. Guy de Bousant igyekszik kihátrálni, de súlyosan köhög. Nem vagy rest, odalépsz hozzá, s a tőrödet a gyomrába döföd – na nem túl mélyen, nem kell, hogy meghaljon. Csak fájjon neki, sokáig és nagyon. Odalépsz mellé, s elveszed az övéről az erszényt. – Jó kövér, épp mint az anyád, akit a pék kúrogat! – mondod neki pimaszul, s otthagyod.

Hideg utcán lépdelsz, a kocsma fényei azonban melegséggel hívogatnak. Belököd a nehéz faajtót, s hahota, zene, kiáltások fogadnak, a fogadó népe táncol, iszik, felejt bút, bánatot, Jézus szent nevét és az ördögöt, aki a Pokolban várja a lelkeket. Hideg sörrel, forró borral kínálnak meg, te szótlanul elfogadod mindet. Sírjon az ég alja, ha eső kínozza, gondolod, s belekortyolsz Egon barátod butykosába is, a legerősebb azúrpálinka ízét érzed a nyelveden. Belefeledkezel pár hivalkodó, hangos beszélgetésbe, pár csinos leány tekintetébe, mikor egy szakállas férfi egy levelet csúsztat oda neked az asztal túlfeléről. Ismered, a rektor szekretáriusa, igen barátságtalan ember, ha megjelenik valahol, ott semmi jóra nem számíthat az ember fia. Átfutod a levelet – provanszál nyelvű írás, a költők nyelve, s a barátoké. A mágus írása, egyből felismered a nyomorogtatott kis betűket, meg azokat az olvashatatlan írásjeleket, amiket minden mondat végén elhelyez – kíváncsi vagy, miért teszi…

Valerius mestert – eredeti nevén doctor Valere de Champagne – két éve ismerted meg, amikor filozófiai kar dékánja meghívta az Oxfordi Remetét, hogy tartson egy szemesztert Párizsban, jó pénzért. Sokat kellett győzködnie a különös férfit, hiszen Valerius köztudottan utálja a pénzt. Egyszer aztán, sokak meglepetésére mégis megjelent. Nem üzent előtte gyors futárral, csak betoppant a városba. Besétált az egyetemre, kinyitotta a Nikhomakhoszi Etikát a közepénél és elkezdett beszélni. A legtöbben nem értették szavait, mert túl halkan morogta el, inkább csak magának. Kevesen látogatták az előadását, többen vissza akarták vonni a megbízását – te azonban összebarátkoztál vele, s egymagad fizetted ki három hónapra Valeriust. Érdekes világlátása nagyon erőteljesen inspirált téged, osztotta érdeklődésedet a természet ajándékait illetően, s ő is elképesztő jártasságot mutatott az orvostudományokban. Úgy érezted, sokat taníthat neked a férfi, s valóban, beavatott téged a titkaiba. Felfedte előtted a titkos, okkult rítusokat, amikkel irányíthatja a világ erőit – de figyelmeztetett, a tanulás éveken, évtizedeken át fog tartani, s még mindig oly keveset fogsz tudni. De te akartad a többet, így hát tanultál.

Ő írt hát neked, már Oxfordból. Ritkán szokott ilyet tenni, akkor is csak a legfontosabb ügyekben. Ezúttal azonban nagyon különleges és fájó dolgot tudtál meg tőle. Kedvenc tanárod, Constantin doktor eltűnt! Az öreg tanárt elsőként, még zsenge kezdő korodban ismerted meg az egyetem oktatói közül. Már akkor is olyan volt, mint azóta mindig: hosszú, fehér szakáll, barátságos, öreg és elmélyült tekintet, mindenkire szánt pár percet, ha szüksége volt rá, s téged tálentumod miatt különösen kedvelt. Majd egy évtizede ismered, s szereted őt, s az utóbbi időben eléggé hiányoztak is bölcs szavai – a mester Valeriusnál vendégeskedett az ánglusoknál. Amit Valerius írt neked, az teljesen lehervasztotta a mosolyt az arcodról. Mi történhetett? Hogy veszíthették nyomát? Valeriusnak vigyáznia kellett volna rá, jobban, sokkal jobban. Kirohansz a helyről, s a Collegiumba sietsz. Út közben egy madár tűnik fel, egy világos színű bagoly, s a válladra telepszik. Hiszen Gerald az, Valerius különleges baglya. Üzenetet hozott apró lábaira kötözve. Kigöngyölíted, olvasni kezded – milyen furcsa, atavisztikus nyelv ez? S mire a soron végigérsz, ájultan esel össze….

1 solidus, sou, sol: francia ezüstpénz (1 karoling font= 20 sol, 1 sol= 12 denarius)

2 vívókifejezések: parade: hárítás, touché: találat

3 ureuszkígyó: egyiptomi (ott rendkívül tisztelt) kobrafajta, a mérge tíz percen belül biztosan öl

4 királykobra: Indiában gyakori fajta, a mérge egy elefántot is leterít, cserébe immunis minden méregtípusra

/Megjegyzés: a pénteki bejegyzés most kimarad a szerkesztők téli kirándulására való tekintettel :D

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teuton.blog.hu/api/trackback/id/tr572629386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.