Magnus testvér látomása

2011.01.14. 07:00

Fekete Angyal

/Bevezető novella Magnus, másnéven Berengár von Kaunas karakteréhez

Ijedten nyitod ki szemeidet erre a sötét világra.

Az eget látod, borús, zord felhők tornyosulnak. A lég hideg, s te beleborzongsz. Álmodban ezúttal is láttál egy angyalt – de nem olyan gyönyörűt, fenségeset ám, mint amiről jó tanítód, a megfáradt Albertus atya szokta volt mesélni, vagy amilyet mindig is álmodtál!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fekete szárnyain jött a magas egekből – arra gondolsz, talán az Úr taszította le onnan, mert elárulta Őt. Az arcát akartad figyelni, de onnan bántó, meredő sötétség bámult vissza rád. Markában tartott roppant pallosát figyelted hát – kékes lobbot vetett a roppant gyilkolószerszám, s a nyomorultak, nem, nem, nem meghaltak… a lelkeik szűkölve menekültek porhüvelyeikből, el innen messze, a teremtett világ szélére, hol csak a mélység van, hol a szellemek a halálba vezetik az embert. Az angyal körbefordult, s már csak ő volt ott. Felfogni sem tudtad, hogyan, de a házak már lángoltak. Egy pillanat múlva elégtek mind, s csak az üszkös romok maradtak a kis kunyhókból. Borzalmasan rettegtél, imáid némán szálltak az égbe, s szemeidet becsuktad, hogy ne lásd a szörnyűséges jelenést.

Vajon mit jelenthet mindez? Isten mérte ránk a büntetést, ez nem vitás. Gábriel lett volna ő, ki elpusztította Szodómát s Gomorrát? Vagy maga Lucifer, ki sikertelenül tört a Mennyek ostromára, s most a falvakon s városokon tölti ki haragját? Nem vagy bizonyos. Nem vagy méltó.

Körülnézve szedelőzködő embereket látsz, főleg öregeket, gyermekeket és lányokat, asszonyokat. Pár fiatal suhanc, súlyos kardokkal az oldalukon – apáik már nem köthetik fel azokat többet. Egy sunyi képű gazember, rövid íjjal, pár vesszővel az övébe szúrva is ott ácsorog, mert a patkányok mindig utószor pusztulnak. Egy éhes eb körberohangálja a készülőket, megugatja a roppant szekereket. Csontot, cafatot sem kaphat, mert a halottakat hátra kellett hagyni. Erőnek erejével akartál visszamenni, hogy eltemethesd őket – hatan fogtak vissza, s igazuk volt. Daumantas, a Fekete Kutya ott settenkedik fattyaival azon a vidéken, s te is megértetted, hogy lemészárolnának – mindenkit. Mitévők legyenek most Ádám szerencsétlen vérei? Valahol nyugatra van egy falu, egy lány beszélt róla. Elmesélte, hogy messze van innét, a tengernél, ahová a gazok nem törnek. Halászok laknak ott, békés népek, fegyvert nem forgattak sohasem, nem tudják, mi az a vérontás. Óvják őket Jézus katonái, a Kard lovagjai. Óvja őket az Atya. Csak minket büntet ily súlyos csapásokkal. Vétkeink számosak, vezeklést csak az ima, s a böjt ígér. Imádkozzunk hát, testvéreim az Úr előtt, kegyelemért, amely felemeli lelkünket hozzá! Pater noster, qui es in caelis, sanctificetur nomen tuum, fiat voluntas tua …

/A Sas Jele Alatt Társaságának munkája/

A bejegyzés trackback címe:

https://teuton.blog.hu/api/trackback/id/tr462582275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.